logo

Mindent a kutyákról


FalusiVakáció csoport
FalusiVakáció csoport

Kutya tanítása trükkökre

Néhány tipp,hogyan tanítsd a kutyád:

Betakarózás

Látványos, és aranyos trükk, amellyel szomszédainkat, barátainkat is bármikor el tudjuk kápráztatni.
A kutya megfogja az előre kikészített takaró egyik csücskét, és a földön hemperegve betakaródzik vele.

· A kutyának már ismernie kell a hempergést, és a "fogd meg" feladatokat.

· Eleinte ne takarót használjunk, hanem bármilyen egyéb tárgyat – a lényeg, hogy a kutya ne gabalyodjon bele. Tanítsuk meg a tárggyal a szájában lefeküdni.

· Ezután elkezdhetjük összekötni a már ismert feladatokat. A tárggyal a szájában kérjük a hempergést.

· Ha ez már elég stabilan megy, akkor kezdhetünk kisebb méretű törölközővel, takaróval gyakorolni. Még segítsünk a kutyának, hogy meg tudja fogni a törölköző csücskét!

· Elhagyjuk a takaró felvételéhez adott segítséget.

· Különböző méretű és anyagu takarókkal gyakoroljunk!

Lelőtt kutya

Ez a trükk a klasszikus lelőtt kutyát imitálja.

A kutyus ülő helyzetben velünk szemben van. Rászegezzük az pisztolyt formázó kezünk és azt mondjuk "Bumm" vagy ami szimpatikus.
Amikor kimondjuk a vezényszót, megfogjuk a kutyus első két lábát és a hátára hempergetjük, kitartjuk a mozdulatot, aztán jutalmazunk.

Kiinduló helyzetnek akár a fekvő pozíció is jó, ilyenkor egyszerűen a hátára görgetjük a kutyust, kitartatjuk a mozdulatot és jutalmazunk.
Amikor "halottat játszik" ne nagyon szóljunk hozzá, várjuk meg amíg pár másodpercig kitartja a mozdulatot, mert ha dicsérjük akkor csóvál, és valljuk meg nem túl hiteles egy csóváló "halott" kutya.

Farolás

A kutya alapvetően nincs vele tisztában, hogy neki van "hátulja" is.
Sok további trükk alapjául szolgálhat tehát, ha először megtanítjuk neki, hogyan tudja külön-külön mozgatni az elülső és hátulsó testrészeit.
Ez a trükk ehhez nyújt segítséget, de önmagában is látványos dogdancing elem lehet!

· Kikészítünk egy megfelelő tárgyat. Először azt próbáljuk elérni, hogy a kutya rálépjen egy, majd két elülső lábával. A klikker használata segít bennünket a megerősítés pontos időzítésében.

· A jutalomfalattal a kezünkben megpróbáljuk a kutyát úgy vezetni, hogy egy, majd egyre több mozdulatot tegyen hátsó lábaival.

· Eleinte sűrűn jutalmazunk, majd egyre többet várunk el, akár több fordulatot is.

Forgások

A kutya pöröghet a saját tengelye körül, akár menet közben is. Foroghat gazdája, illetve valamilyen kellék – bot, ernyő, stb. – körül is, az óramutató járásával megegyezően vagy ellentétesen. A fordulatok irányát természetesen választott hangjelünkkel meg kell különböztetnünk.

A körmozgások tanítása viszonylag egyszerű: a kutyát az "orránál fogva" vezetjük a kívánt útvonalon. Testközelben többnyire jutalomfalat, a gazdától távolabb pedig inkább mutatópálca segítségével. Felhasználhatjuk a kutyaiskolában tanultakat is, pl. a "hátra arc" többszöri végrehajtása azt eredményezi, hogy a gazdi saját tengelye körül balra, kutyája pedig körülötte jobbra forog.
A kutya nem csak előre lépkedhet, hanem – ha egyenes vonalban már tud hátrálni – megtaníthatjuk a gazdi körül tolatni. Ehhez célszerű egy – pl. székekből kialakított – kordon közepén elhelyezkedni. Így megakadályozhatjuk a kutya letérését a körpályáról. Természetesen a körbe faroláshoz ismét új vezényszóra lesz szükségünk.

Pitizés ülve

Magunkkal szembe ültetjük a kutyát, lehetőleg úgy, hogy a hátát majd a falnak támaszthassa. A jutalomfalatot (labdát, mutatópálcát) kicsivel a feje fölé emeljük és lassan a háta felé toljuk. Ne tartsuk túl magasra, mert akkor fel akar állni érte. A kutya egy kicsit megpróbál megemelkedni, hogy a jutalomfalatot elérhesse. Ilyenkor adjuk ki neki a választott vezényszót. Sokat segít a háta mögött a fal, hogy a kutya ne tudjon felállni, ne tudjon hátrafelé menni, és a fenekén ülve maradjon. Eleinte a legkisebb emelkedést is jutalmazzuk.

Hátsó lábon állás

A pitizéshez hasonlóan tanítjuk, de most ne állítsuk a kutyát fal elé, hiszen itt a célunk az, hogy az egyensúlyát támaszkodás nélkül megőrizze. A jutalomfalatot vagy céltárgyat magasabbra emeljük a feje fölé, ezzel késztetve arra, hogy felálljon. Az ülő és álló pozíciót érdemes eltérő hangjelekhez kötni. Ha ez a gyakorlat feltűnően könnyen megy a kutyának, hamar lépegetni is megtanulhat ebben a pózban.

Pacsi

Erre a trükkre sok kutya már kölyökkorától kezdve önmagát képzi, kiváltképp akkor, ha a gazda szemmel láthatóan örül a mancsnyújtogatásnak, vagy a „bocsipacsi" láttán elmosolyodva könnyebben szemet huny a kisebb-nagyobb disznóságok felett.
Tanítása nem túl bonyolult feladat. Leguggolunk a kutya elé, bal kezünkben egy jól látható falatkával, de persze klikkert is használhatunk. Jobb tenyerünket a bal mancsa elé tesszük és kiadjuk a vezényszót: „Pacsit". Először már egy centis lábemelést is díjazunk, később egyre nehezebb követelményeket támasztunk: csak azt jutalmazzuk, ha tényleg a kezünkbe teszi, vagy ha különlegesen magasra emeli a mancsát.
Ha egyik lábával már tökéletes pacsit produkál, megtanítjuk, hogy a másik lábával is ezt tegye – a másik tenyerünkbe és természetesen eltérő vezényszóra. (A fantáziadús megkülönböztető hangjelek toplistáját nálunk a nemrég hallott „Mincs-Mancs" vezeti.) A kutya először valószínűleg a gyakorlottabb mancsát kínálja majd fel, most azonban hagyjuk ezt figyelmen kívül. Előbb-utóbb elkezd toporogni és megemeli a másik lábát is. Azonnal klikkelünk-jutalmazunk. Ha magától semmiképp sem adja a másik mancsát, kézzel kicsit segíthetünk neki.

Lábemelgetés

A váltott lábbal történő pacsizást tovább is fejleszthetjük. Felállunk guggolásból és lábunk emelgetésére végeztetjük a gyakorlatot. Kezdeti segítségként kézfejünket tenyérrel felfelé a térdünkre fektethetjük. A kézjeleket később fokozatosan elhagyjuk. Egy igen látványos trükk került a birtokunkba, melynek lényege, hogy kutya és gazdája képes a zene ütemére egyszerre emelgetni a lábát.
Egy újabb trükköt alapozhatunk meg, ha azt klikkeljük-jutalmazzuk, hogy a kutya kivételesen magasra emeli a lábát, majd pedig a láb feltartásának idejét növeljük. A végtermék: kutya és gazda egymás mellett állva azonos oldali lábukat tartják ki előre – a kánkánra emlékeztető stílusban.

Videó

Mancs keresztben

A földön fekvő kutya a mellső lábait egymáson keresztbe rakja.

· Tanítsd meg a kutyádnak, hogy egy tárgyat megérintsen a mancsával. Ezt például úgy érheted el, hogy egy jutalomfalatot raksz a tárgy alá, és akkor klikkelsz, amikor a mancsával próbálja azt odébb tolni.

· Csak akkor klikkelj, ha a kutya a jobb mancsával érinti a tárgyat.

· Tedd le a tárgyat a földre, és klikkelj, ha megérinti a mancsával. Ekkor elkezdheted hozzákötni a vezényszót.

· Cseréld a tárgyat egyre kisebbre.

· Végül vedd el a tárgyat. Ha úgy látod, a kutya még nem tudja a feladatot, lépj vissza egy lépést.

Részletes instrukciók a csatolt videón!

Meghajlás

A végrehajtott gyakorlat leginkább a kutya játékra hívó testtartására emlékeztet (mellkas a földön, fenék és farok megemelve). Legegyszerűbb tanítási módjának mindössze annyi a feltétele, hogy a kutya képes legyen vezényszóra lefeküdni. Fektetéskor egyik kezünket a hasa alá tesszük, megelőzve ezzel, hogy egész testét a földre helyezze. Amikor a kutyát a kívánt pózba igazítottuk, kiadjuk a választott vezényszót (pl.: "Hajol") és megjutalmazzuk. A kívánt pózban eltöltött időt fokozatosan növeljük. Ha már nincs szükség arra, hogy kézzel segítsünk, felegyenesedhetünk és távolabb is léphetünk a kutyától. Ha a kutya hajlamos játék közben ezt a testtartást magától is felvenni, "elkaphatjuk" klikkerrel.

Nyolcas

A nyolcas önmagában is hatásos és érdekes trükk.
Lényege, hogy a kutya a terpeszben álló gazdi lábait felváltva kerülgeti. Tekinthetjük a lábszlalom bevezető gyakorlatának. Taníthatjuk a legegyszerűbb módszerrel is: egy kézben tartott, izgalmas jutalomfalattal vezetgetve „pályára állítjuk" a kutyát. Ennek a megoldásnak azonban az a hátránya, hogy – különösen kis testű ebnél – nagyon mélyre kell hajolni. Célszerű tehát elővenni a mutatópálcát.

Kiinduló helyzetben a kutya a gazdával szemben áll. A pálcát – amit meg kell érintenie az orrával – hátulról előredugva átcsalogatjuk a lábunk között és elvezetjük jobb láb körül, nagyjából addig, ahonnan elindult – itt megérintheti, majd jöhet a klikk és a jutalom. Utána ehhez hasonlóan a bal lábunkat is megkerültetjük. Eleinte minden lábkerülést erősítsünk meg klikkerrel és falatkával, később végeztethetünk egy teljes nyolcast, sőt majd akár egymás után többet is. Amikor a kutya már céltudatosan kerülgeti lábainkat, bevezethetjük a használni kívánt vezényszót. A hangjel mellé (vagy helyett) testjelet is adhatunk a kutyának azzal, hogy súlypontunkat – váltogatva – mindig arra a lábunkra helyezzük, amelyiket meg kell kerülnie.

Oldalazás

A kutya lehetséges haladási módjai közül – legalább is ami a négy lábon járást illeti – az oldalazó mozgás elsajátítása igényli a legtöbb időt. Ezt a legnehezebb igazán szépen végrehajtani.
A kutyaiskolában megtanulható „igazodás jobbra" című gyakorlatban való jártasság előny és hátrány is egyszerre: hasonlít arra, amit most ebünktől elvárunk, ám a kutya – hiába szeretne – itt nem ülhet le.
Kiinduló helyzetben a kutya bal láb mellett, „heel" pozícióban áll. Jobb kézzel testének elülső részét késztetjük mozgásra (jutalomfalattal, labdával, mutatópálcával csalogatva), ballal pedig a hátsó felét segítjük magunk felé (használhatjuk az előzőekben már ismertetett támasztóbotot is, enyhe nyomást kifejtve). Nagyon fontos, hogy a választott vezényszó elhangzásakor a kutya egész teste egyszerre induljon meg jobbra. Eleinte csak egy-két csosszanást teszünk és már jutalmazunk. Sietni nem érdemes, mert a tempó a minőség rovására megy: minden eddig tanult mozgásnál türelmesebben, kis lépésekben haladva emelhetjük csak a követelményszintet.
Ha eljutottunk odáig, hogy több métert tudunk oldalazni, megpróbálhatunk – fokozatosan – szembe helyezkedni a kutyával. Nagyon valószínű, hogy front pozícióban hátrálni fog, ezért – hogy a hibázás lehetőségét elkerüljük – már az első lépésekhez használjunk valamilyen kordont (fal, kerítés, stb.). Mivel az oldalazás iránya nem változik (továbbra is jobbra haladunk, csak most szemben egymással), a hangjelet nem kell módosítanunk.
Ha a bal felé oldalazást akarjuk megtanítani, kétféleképpen járhatunk el. Az egyik út az, hogy az eddig elmondottakat tükörképszerűen értelmezzük, tehát jobb oldali „heel" pozícióból balra indulunk el. A másik lehetőség, hogy marad a bal heel kiinduló helyzetnek, de a kutyát nem magunkra húzzuk, hanem finoman tolni próbáljuk – természetesen az ellentétes irány miatt másik hangjelre. Először is beállunk kedvenc falunk vagy kerítésünk elé. Kevésbé valószínű, hogy a kutya előrelép, mint az, hogy hátrálni fog (egyébként a kitérés legtöbbször annak a jele, hogy túl nagy lépésekkel haladunk a tanulás folyamatában). A bal láb ilyenkor is elöl van, a jobbal hátul keresztezünk és a vezényszó elhangzásakor a kutya vállára-farára – térddel-vádlival – egyidejűleg enyhe nyomást gyakorlunk. Amennyiben pár centit oldalra lépett, jöhet a klikk, a jutalom, a boldogság! Ha a fokozatosságot betartva eljutottunk odáig, hogy a kutya segítség nélkül, pusztán hangjelre is képes oldalazni, lassan szembe fordulhatunk vele. Sőt, hátratett kezünkben valami csábító dologgal megkísérelhetjük a hát mögötti oldalazást is – persze kezdetben oldalra vetett fejjel, a kutya felé pislogva. A szemkontaktust később igyekezzünk elhagyni, mert gátolja az elegáns testtartást.

Szégyelld magad!

A gyakorlat lényege, hogy a fekvő kutya elülső mancsaival megpróbálja eltakarni szemeit és orrát.

A trükk legegyszerűbben úgy tanítható, hogy a fekvő kutya arcorri részére hajgumit húzunk, vagy egy ragtapasz darabot helyezünk el rajta. Amikor a kutya ezt megpróbálja leszedni, mancsaival dörzsölgeti és eltakarja az orrát. Ilyenkor mondogatjuk neki a "Szégyelld magad!" vezényszót, majd megjutalmazzuk. Klikker használatával tovább finomíthatjuk a trükköt, például megtaníthatjuk a kutyának, hogy a gyakorlat közben állát is a földre fektesse, vagy a mancsát folyamatosan az orrán tartsa, stb.

Szlalom

Állítsuk a kutyát a bal oldalunkra és lépjünk előre jobb lábbal. A jobb kézben tartott pálcát dugjuk át a lábunk között és vezessük át vele ebünket a jobb oldalra – ha átért, megérdemli a klikket és a jutalmat. Ezután ballal lépünk előre (a pálca közben átkerült a bal kézbe) és most a másik oldalra vezetjük át. A nyolcashoz hasonlóan ennél a gyakorlatnál is érdemes eleinte minden lépést jutalmazni, majd egy ide-oda-fázist, de persze eljön az idő, hogy haladhatunk folyamatosan szlalomozva is.
A hibátlan és elegáns szlalom érdekében két dologra kell odafigyelni. Az egyik az, hogy a normál utcai járástól eltérően lépjünk a másik lábunk elé kicsit keresztbe – ezzel megkönnyítjük a kutya dolgát. A másik pedig, hogy súlypontunk menet közben lehetőleg maradjon hátul – ettől egyenes lesz a testtartásunk és elkerüljük a medveszerű, talajdöngölő lépést.
Természetesen nem csak „hagyományos" járásmódban, előremenetben lehet a szlalomot megtanítani: a gazda léphet oldalazva keresztbe, hátrálhat és a kutya jöhet vele szembe fordulva vagy szintén tolatva, sőt akár kúszva is bujkálhat a lábak között. A tanítás elve minden esetben ugyanaz.

Hozzászólás



Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.